Új bejegyzés Frissítés

2007.04.05. 10:54

10 óra volt pár perce Csöndes itt már minden Csak képekre gondolok S vágyakozva bámulok.. Bámulom az ajtót.. az ajtót.. Mintha valaki volna ott. Sötét hajára nézve Szinte mosoly vár... S ha nevetésre nitja száját Énis nevetek már.. De nincs ott senki Most épp messzi Messzi van ő.. egy barát.. Kinek épp vércsepp gördül karján.. Nem tudom mit tegyek Oly rosz így ez Na meg egy fura érzés belűl.. Nemtudom mi ez.. 10 óra múlik már 15 perce Lassan álomra dűl kis szemem Az övé is így tesz De álmaink relytéjesek Halljuk majd egymás szavát valami üzenet.. A kérdés csak az: vajon emlékezünk majd? Könnycseppek gyűlnek a vértócsak köré hatalmas óceán Jóvolna valami.Jó volna hinni. Igen. Jó volna hinni, tudja itt vagyok Jó volna hinni, hogy viszonoz. Jó volna hinni, hogy az ajtóba áll. De semmi.. Nincs ott senki, és semmi.. A fájdalom átjárja testem A lelkem fáj.De hagyom. Számomra nincs megnyugvás. S a feleket üti az óra Én nyugovóra térek.. S várom.. Várom a csodát..

2007.02.11. 19:03

Olyan szomorú: 1. A kék fellegek letekintenek reám, s te már nem nézel rám, szeretném ha velem lennél,s egy pillanatra sem felednél. olyan szomorú az én életem, főleg ha nem vagy velem, kérlek sezeress ugy ahogy régen,s ujra együtt sétálunk majd a faluvégen.. csak te meg én....ketten...(L)...   Bridzsi :D

2006.12.12. 21:33

Süt a nap …szörnyű Majd beborul eső esik  könnyű Másokat a nap szépít Míg engem csak rútit Másnak a sötétség nyomasztó Míg nekem csak hangulathoz való Sötét mindenem… Egy szánalmas álom minden Egy utolsó remény kezd elhalni bennem Egy ostoba álom , egy ostoba vágy… Mely sosem lesz valóság Valódi remény nincs is igazán bennem Vagy ha van is szikráját eloltja lelkem Reménykedem benne egyszer majd vége… A szánalmas szavaknak A kínos napoknak A könnyes éjszakáknak Azt hittem egy korszakban sikerült… Sikerült elérnem nem szeretem őt Nem volt kiért sírni Nem volt kire gondolni De egy nap szívem  újra elkezdett érte verni Próbáltam mondani ez nem lehet… De rájöttem hogy igen sajnos lehet… De még rosszabb volt mint régen Mert annál sokkal jobban szerettem De próbálok hinni a csodákban mesékben A szikra még parázslik lelkemben Ha eloltják lesz miért sírni… De addig is próbálni kell hinni Hogy miben azt nem tudom Csak egy belső hang mondja folyton De ott a  szánalom s álom.. Az álmok tengerének nincs medre Bármennyi szépség elfér benne De én bízok benne h egyszer majd kiönt S a sok álom a sok vágy Egy szép napon akár kis törmeléke is valóság…   Eltelt egy kis idő s újra itt vagyok A rejtett kérdésekre megadódtak a válaszok Lelkemben a szikra a múlté A boldogság szó a reménytelené A csodákban hinni a szánalmasságé De a szívem  még  mindig övé De elkell fogadnom… Bele kell nyugodnom… Meg kell oldanom… És tudom hogy tudni fogom… Menni e kell mert így meghalok… Szívem jobban fáj mintha beleszúrtak volna egy kardot De úgy már csak jobb is lenne hisz nem élnék Csak  rég a pokolban égnék… Hamuvá válna lelkem Ki égne belőlem az érzelem Gyűlölet…szerelem minden mi van bennem Mert hogy ez míg élek eltűnjön lehetetlen… Ennyit erről a szép álmoknak vége A valósággal találod magad szembe nézve Az álmok tengerének sincs medre Nem is fog kiönteni egyszer se Álmodozni szép de ennyi Ennek így kellett véget érni... De végre tudom mi az igazság Nem kell nyüglődni szeret-e s mi a valóság Most már tudok mindent végre S ezt el kell fogadnom örökre… Majd az éjszakák szépek lesznek végre Csak a reggel ne jöjjön el sose Hisz éjszaka oly szép minden Az álmomban ölel szeret itt van De mikor felkelek szívem majd kipattan Rájövök hogy nem ölel Nem szeret Nincs itt Megint csak az álom játszott kicsit… Oh reggelek tűnjetek el végre! Hagyjatok álmodni örökre! Ott minden olyan jó és szép Mindenem meg van mit csak kívánhatnék! De mikor kinyílik szemem… Itt van újra  végzetem El kell indulnom oda hol ő van Azt nézni más lányokkal milyen jól elvan Majd mikor meglát oda nyög valamit S megalázva felelek rá akármit Vége a napnak s mindenki megy el Minden nap várom történjen valami jel De minden nap csak csalódottan érek haza Minden napom ugyanabból áll De majd véget ér ha egy megváltó napon rám talál a halál Ennyi jutott az életben Egy nap a szikra végleg elaludt lelkemben De végül is sikerült elérnem mit akartam Vége lett a kérdéseknek sorban Csak a vége más lett mint miről álmodtam Csak ennyi jár tovább... Sírni azért ki nem téged szeret Várni arra ki tied sosem lehet De tudom egyszer megkapom ami jár Magával ragad a sodró fekete ár De hiába fogok kapaszkodni Tudom hogy el fog ragadni A boldogság, szerelem nem tudom mi maradt Csak azt hogy ki voltam belülről elhamvadt… Visszatérek hozzád ki eddig voltam Sötét fellegekbe zárom a múltam Egy apró sötét szoba tele az álmokkal Megkeresem őket s próbálom valóságként élni De sajnos be kell látnom hogy nem fog menni… Oly könnyű lenne ha nem kellene mindennap látnom Nem kellene emberek közé állnom Nem kellene mindennap szemébe nézni Nem kellene mindennap mással látni Csak a sötétségben megnyugodva elfeledni Egy sötét szoba hol örökké meglennék A külvilágtól elzárva élnék Elfelednék minden bút és rosszat Megnyugtatna a sötét áradat S majd a sötétben egy nap szívem megállna S  lelkem örökre elszállna… /Egy lány/

2006.12.08. 16:51

Meghaltam.... Testem kihalt... Szenvedéseim,sírásaim elmúltak.... Kezeim elgyengültek..... S penge hullot ki belőlük... Vár rám a néma sír.... A hely ahol végre boldog lehetek... Ahol magamra találok... Ahol mindennap boldogságtól ragyog majd arcom... Itthon érzem magam... Végre megérkeztem... Erre vártam hosszú-hosszú időn át... De végre itt vok... Örökre a mélyben... Hjajjj de boldog vagyok...  (wednesday)

2006.11.09. 19:18

A Halál a szeretőm, A sírom az ágyam, Mely 10 méter mélyen fekszik Az Élet árnyékában. /csak egy lény/

2006.08.17. 11:31

Ember vagyok, s mint olyan, gyarló, a modern világ lelki károsultja, ki fél az érzelmektől, kit szaggatt a magány, s megöl belülről, ki gyilkosa lesz önmagának, ki az őrület határán táncol, kit a halál megvált valóban, s ki más megváltót nem is óhajt. Ki 100 ember közt is magányban áll, gondolatlanul, s gondokkal küszködve, ki sír az örömtől, ha észreveszik, hogy szól, ha meghallgatják néhány gondolatát, már ha van neki olyan egyáltalán, ebben az üres és hideg világban. Cenzúráznak és törölnek, nem hallgat meg senki sem. Menekülnék, de már késő, már szól a zene, táncolni kell!!!!! Míg élek, míg megőrülök, és akkor más csecsemőket vonszolnak az élet színpadára, kik majd halni kényszerülnek. Halálomért más életek kellenek, kiket kínoznak helyettem, s halhatnak ezrével, ez mégsem elég a halál szörnyetegének. Ő öl és kínoz, meg nem áll, s így előbb vagy utóbb mindenkit elér a megváltó és tiszta halál. /Hilda voltam/

2006.08.10. 13:12

Szeretném Szeretném feladatom befejezni és az életet itt hagyni. Szeretnék halott lenni és a pokolba nyugodni. Szeretném a tüzet látni és elewenen elégni. Szeretnék örökre a sötétségben maradni.

2006.07.16. 19:29

Mint kő zuhanása,úgy megy az élet múlása.Megértetni mindenttitok,de legyen életem teljes ne pedig gyászos.. Sok rosszat éltem én már át,melyet hordozok egy életen át.. Megtalál rám valaha a szerelem tudja az élet mi kell nekem... Fél szemmel látom immá a világot,melyben az élet talál rám hagyatékos fájdalmas nyomot.... Majd eljön az én időm amely egyszer lejár , és megtanitott az életre,bár ez nekem fáj.. Elmenni a sötét pusztára egyedül,oly szerelmesen és hütlenül .. meghallni és a férfit ott hagyni hiba volna nagy hiba,,,,.... Bridzsi vok,..puszka..

2006.06.18. 20:47

/Angu =)

2006.06.18. 16:07

Az nembaj =) de odaírhattad wolna a newed..   /Athame

2006.06.16. 15:39

bocsi.. ojan színnel írtam amijennel te szoktál =(

2006.06.16. 15:38

Élek.Vagy talán nem? Már nem repül képzetem. Sötétség körülöttem... Elvisz a méllybe... S jön a rég várt halál. Vagy talán nem is rég Várt?? Talán csak egy barát kell Egy barát érintése... Talán... Vagy mégsem?? Sötétség körülöttem... Egy zárt szoba Csak én vagyok itt, és a... És a hang A hang mely hívogat... És én üldözném... De ő jön S nekem nincs hozzá erőm Már közel van e hang... És egyre csak hív... S én mennék, De nem megyek. Mert mégegy hang szól Talán egy Barát?? Nem, az nem lehet. Vagy mégis?? Talán... De nem tudom. Vagy nem hiszem, Hisz oly sokat vártam rá De ha mégis?? Mejik hang a jó?? HA van eggyátalán van oj, Hogy jó... Az egyik hang így szól: Gyere hozzám... Ha meghals, Nem kell már szenvedned De a másik: Ne rohanj a halálba! Én a barátod vagyok!!! Talán csak képzelődök Felállok. Felállok és elindulok... A halálhoz megyek De egyszer csak Megfordulok... A másik hang felé... A hang még hív... És megpillantok valamit Emberek... Öten vannak... És egy kutya is... Ők hívtak... És mostmár velük tartok.

2006.04.11. 12:01

Az előző is én voltam:) Pun kcsajszi

2006.04.11. 12:01

Segitettél amit csak tudtál, Segítettél amikor csak tudtál. Visszakapni nem kaptad. Amikor kérdeztél csak hallgattak. Miért nem szenved más? Persze ha más lenne, Mindenki segitene, Mert neki lehetne. Segitenének neked is.. De  nem kell az neked.. Nem jó neked semmi, Ezért jobb lenne világgá menni! Világgá menni csak a mesékben lehet. Itt csak a halálba lehet. Milyen halál vár rád?! Gyors és szenvedély mentes? Vagy lassú és gyötrelmes? Erre a választ csak akkor tudod, Ha látod ereidet, ahogy véresen dobog... Leáll a szíved?Nem is érzed? Vagy csak zakatol?Zakatol és haldokol? Na mi lesz veled?

2006.04.09. 22:01

A szenvedésből csak egy út vezet jó irányba: A HALÁL De amíg élsz nem tudhatod, Jó út-e az amely hívogatott! Ha megtalálod azt az utat, Csak azok sirathatják a múltat, Akik igazán ismertek, tönkre tettek. De azok tudják azt is, Hogy az út mellyen mentél, Neked egy csodás szentély. Érzik azt hogy te ezt akartad, Tudják azt hogy te most te boldog vagy! Szeretnél menni de nem hagynak. Kiknek boldog itt az életük Csak azt tudhatják, Hogy egy 15 éves elmerült. Elmerült mert utálta az életet, Elmerült mert gyűlölte ezt az egészet! Punkcsajszi:)

2006.04.07. 06:12

Ülök itt a matekórán S körülvesznek engem Rámnéznek De nem tudok egy mukkot sem Béna vagyok ebben is Úgy mint minden másban Berohannék már A nagy,ködös halálba Berohannék mert úgy sem segít senki Csak egy barát segítene De az sincs De mégiscsak van egy ki mellettem áll mindig Ő az osztálytársam De nevét most nem ejtem ki Csak azért élek mert ő most itt van Ha nem lenne ő, én se lennék itt ma... És ha ecer berohan a halálba Én is rohanok utána... Van még nekem barátom Kereken három Őket is szeretem  Hisz a barátom Remélem ők is úgy szeretnek engem Mint én őket, és legyen így örökre A barátsag egy nagyon szép dolog De ha elveszíted az nagy fájdalom...

2006.04.06. 06:50

Tegnap este Tegnap este naplódat olvasván Egy könycsep zúdult le Szememet kínozván   Aztán eljártam a kocsma fele De takartam arcomat Ne lássák sokan hogy oj boldogtalan   Angolt se tudtam tanulni Hisz rajtad járt az eszem Azon milyen magyanyás életed   Az enyém se egy vidám élet De a tied az már tulzás Nem is csodálnám ha sírva fakadnál   Nézem oldaladat és arra gondolok Szar az élet Szar nagyon!!   Ágyamba borulván  Mikor lámpa már nem ég Aludni szeretnék.   De nem megy. Megint csak arra gondolok Milyen lehet neked... Az égis könnyezet Én is könnyeztem És csak azon járt a fejem...   Még ma is erre gondolok S tovább olvasom naplód Sírásra megint lesz okom de naon sok...

2006.04.05. 17:07

??? Miért rossz nekem annyira? Miért fáj lelkem ojnyira? Miért élek én az "unalom szigetén"? Az életem egy nagy szenvedés.   Mit tettem én hogy ily sorsom lett? Mit tettem én hogy magány életem? Mit tettem azért hogy ezt érdemeltem? Talán meg se kellettt volna születnem.   Miért kell szenvednem? Miért nincs sok szerettem? Mit tettem hogy így éljek? Nincs visszaút így marad ez véglek.   De nem hagyhatöm el e földet. Hisz talán van ki még szeret. Én bízom ebben. S reménykedek.

2006.04.05. 16:26

Az igaz barát mrhalal  2006.04.01. 23:38 segít jóban roszban és ijen csak EGY wan! Haldoklik az igaz ki lehet akárki, Haldoklik a jó, minek kéne létezni... Kicsiny wilágunkban nincs se jó se öröm, Nincs miért létezni mert mindenki gyűlöl.   Nem szereti az ember ha widítsák mert szégyelli, Kewés az igaz ember kiben igazán meglehet bízni. Hirtelen úgyérzed hogy még ő is ellenedszegül, De az csak azt jeleneti hogy ő nem az ki télleg ő.   Mert aki télleg a legjobb barát azt megismered könnyen, Megismerd őt hisz segít jóban, roszban, s mindenben. Nekem egy ijen barátom van és benne télleg megbízok, Ha ő elweszne akkor én is utánna hullok.   Nemtudom de én úgyérzem itt benn, Hogy az igaz barátot nem weszíthetem el. Nem is akarom hisz az fájna nekem, Nem veszíthetem el és ő se engem.   Ő az én barátom már nagyon nagyon régen, Kedwejjük egymást mink biz kölcsönösen. Nem veszítjük el egymást sőt inkább ellenre, Vezessük egymást hogy mindkettőnknek jó legyen.   Erről a barátról most csak ennyit írnék,: Nem tudom hogy rájöttetek-e de ő ojan mint a lét. Viszont ő nem létezik a másik felétől, Ez a másik fele pedig én volnék és így KÖLCSÖNÖS!

2005.12.14. 20:02

........ nem egy művelt ember vagyok, az a helyzet, hogy alig tudok összefüggően beszélni. Éppen ezért ütöttek szöget a fejemben leírt szavaim, noha mások talán csak nevetnének rajta. Egyedül voltam akkor este, amikor ez történt. Hirtelen elöntött az írás utáni vágy, tollat ragadtam és a következőket írtam: A nevem Sebestyén Péter. Százhalombattán, a Szabadáság utca 1 szám alatt lakom. 2005. december 13-án elaludtam, álmomba merültem, és azóta képtelen vagyok fölébredni. Álmom egy nyirkos mocsárban kezdődött, északi részén hol hasadékoktól hol kőszirtektől szabdalt hegyvonulat húzodott. Valamilyen kíváncsíságtól hajtva fölmásztam ennek a hegynek valamely hágójára vagy szorosára, és közben megfigyeltem, hogy mindkét oldalról számos félelmetes, járat fúródik a szikla mélyébe. A hágó több pontos szinte alagúttá vált, mivel a keskeny hasadék felső peremei valósággal összeértek, ezeken a helyeken megnyugtató sötétség és némaság honolt. Az egyik ilyen sötét helyen úgy hatolt belém a félelem, mintha finom és testetlen kisugárzása nyelte volna el a lelkemet, a sötétség túlságosan áthatolhatatlan volt ahhoz, hogy érzékeljem rémületem forrását. ....Végül egy sziklafennsíkra értem, ahol a gyönge fényű hold vette át a nappal halódó gömbjének helyét. Mikor körülnéztem, nem láttam élőlényt, viszont valami nagyon különös mocorgást éreztem a mélyben, a susogó nád között, a nemrég elhagyott mocsárban. Miután mentem egy keveset romba dőlt házakat, rohadó tetemeket a pusztulás kézzelfogható jeleit láttam. A táj leírhatatlan békés volt, a szél nem fujt, egy árva hangot sem lehetett hallani. Másoknak talán tehert jelentet volna az, hogy csak a saját lélegzetüket hallják, engem mégis megnyugtatott. Nyugodt voltam. Élveztem a csendett, azt hogy talán én vagyok egyedül, nem tartozom senkinek számadással, nem tartozom senkihez, nem tartozom sehova. Nyugodt voltam. A nyugalmam, a békeségem mint oly sok minden nem tartott sokáig ....halottam valamit. Meghalottam, amint oldalt suhogni kezd a gyér fű, és észrevettem, hogy két lány magaslik föl a holdfényben. Fiatalok voltak és szépek. Én nem kételkedtem abban, hogy közöntésemre jönnek. Ekkor az egyik furcsa hangon szippantott egyet a levegőből, és üvöltve a holdfénybe emelte az arcát. Míg a másik négykézlábra ereszkedett, és futni kezdett felém. Azonnal megfordultam, eszeveszetten futni kezdtem. Addig loholtam a fennsík végtelen mérföldjein át, amíg a kimerültség megállni nem kényszerített. Ezt nem azért tettem mert az négy lábra állt és felém futott, hanem azért, mert a másik számomra leírhatatlan és megmagyarázhatatlan változásokon esett át.... E félelmetes éjszaka óta csak az ébredésért imádkozom ami nem akar megérkezni. Ehelyett ennek a szörnyű, ugyanakkor kellemes nyugtató békés álomvilágnak a lakója lettem. Arra az éjszakára eljött a hajnal, és én céltalanul bolyongtam az elhagyott ingoványban. Amikor leszállt az éjszaka, még mindig mentem, remélve, hogy felébredek, de hirtelen megint a pusztuló házak és tetemek között találtam magam. A közelben pedig ott ólálkodott az a valami ami már átváltozott, amelyik fölemeli a fejét a holdfény fele, az ami különös túlvilági hangon üvölt! Ez nap mint nap megismétlődik. Az éjszaka mindig azon a borzalmas helyen ér. Amikor leszáll az est, igyekszem nem mozogni, de járnom kell álmomban, mert mindig ott találom magam a sápadt holdfényében, amint az a dolog félelmetesen üvölt, én pedig megfordulok, és eszeveszett futásnak eredek. Mikor ébredek már fel? Ezt írtam "A nevem Sebestyén Péter. Százhalombattán, a Szabadáság utca 1 szám alatt lakom." Elfogok menni a Szabadság utca 1-be, de félek attól, amit ott fogok találni.....mert az egy temető. gólya

[Friss hozzászólások] [26-7] [6-1]