„Nem kötelező így élni!”

„Ha okvetlenül érzed, hogy kellemetlenségeket kell mondanod, mert jólneveltséged gyöngébb, mint hangulataid: bújj el valami félreeső helyre és írd le egy papírra mindazt, amint megmondanál. Tedd el, és másnap olvasd el megint. Egy hétig olvassad el minden nap és a hét végén olvassad föl barátaidnak is. Azok nevetni fognak rajta. Te  pedig a szégyenkezés által emberré neveled magad.”

„Jó vagy és szelíd. Szeretni akarsz, és halált osztogatsz. Nem érzed a gyűlöletet, aminek eszközéül jöttél erre a földre. Terméketlen maradsz, mint a tűzliliom, aminek illata megöli a legyeket. Ha életet hoznál mégis a világra, magad ölnéd meg azt is, és nem tehetnél róla. Borzalmas írás van a tenyereden, leány... és az írások ellen nem tehetünk semmit. Te vagy a bosszú angyala, akinek boszorkány a neve.. szép és borzalmas a sorsod, félelmetes és gyönyörűséges.. kívánságod parancs a poklok hatalmasai előtt, vágyad beteljesül, mielőtt kimondanád.. gyűlöleted vért és tüzet teremt, s csókod nyomán kinyílik a halál.. megcsúfolt szüzek bosszúját hordozza véred.. megcsalt leányok átkát váltod valóra.. eredj.. megérzed a szemek mögött a gondolatot, és meghallod, ami hang nélkül való, s megérzed, aminek illata sincs, mert még meg sem született az időben.”

„Az emberféléknek két élete van. Az egyikben mindig álmodik, a másikban pedig eltemeti, amit álmodott.”

„Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.”

„Felkél a nap, bármilyen sötét is legyen előtte az éjszaka.”

„Meghalunk, fiúk, de nem hagyjuk elveszni a hazát!”

„Az emberben éppen annyi rossz van, mint amennyi jó, s hol az egyik, hol a másik kerül elő aszerint, hogy a körülmények melyiknek kedveznek.”

„Nézett lefelé az árván csilingelő szán után, mely borzasztóan egyedül haladt a nagy, fehér világ közepén, olyan borzasztóan egyedül, mintha egy árva és magára hagyott nép lelke volna.”

„Földbe tettek valakit, aki egyformán drága volt és egyformán nélkülözhetetlen valamennyiünknek, bár csak akkor jöttek rá erre, a temetésen, amikor már betették a földbe. Azt a valakit. A magyar hazát.”

„körülöttünk az éjszaka néma volt és mély. S mélységében valahol őrizte ezer lepel alatt az ismeretlen holnapot.”

„Jegyezd meg jól: bármilyen bűzös és bármilyen ocsmány is legyen az állati dög, amit az útszélén látsz, senkinek sem használsz azzal, ha belerúgsz. Mindössze a cipődet szennyezed be vele.”

„Márpedig a világot nem lehet megváltoztatni azzal, hogy haszontalan szavakat mormolunk újra, meg újra. Az ilyesmi csupán a buták és gyöngék menedéke a valóság elől.”

„Olyan, mint a pálinka. Tompítja az agyat és gyöngíti a szemet és olyan tettekhez vezet, melyeket nem lehet jóvátenni többé.”

„A Káinok és a Júdások nem pusztulnak ki soha. Újra és újra visszatérnek erre a földre. Ez az emberiség legnagyobb tragédiája.”

„Mindenünnen van kiút! Sosem szabad feladni a harcot!”

„Igen, gondolták, ilyen az élet. Küzd, lángol, tervez, járja a maga útjait s aztán bekerül a föld alá s fölötte új utak nyílnak, új küzdések, új lángolások, új tervek vívnak az élettel tovább.”

„Még csak nem is az a legfontosabb, sajnos, mit érez az ember. Hanem, hogy mit cselekszik. A cselekedetek döntik el egy nemzet sorsát, nem az érzések.”

„Sűrűn-sűrűn álltak a csillagok az égen, és pislogtak, mintha megannyi szem lett volna, mely a földet nézi. /…/ Szemek azok, megholt emberek szemei, kik visszatekintenek arra, ami kedves volt nekik az életben. S valahányszor egy ember meghal idelent, egy csillaggal több gyúl ki odafönt s valahányszor egy ember születik, egy csillag elszalad a földre.”

„Amikor a világ annyira megváltozik, hogy már élni se lehet benne többet, az embernek csak egy menedéke marad. Hogy megalkossa a maga külön világát és bekerítse azt az érzéketlenség láthatatlan kerítésével.”

„Az ember azt hiszi, hogy nagyon okosan elrendezte a sorsot. De a sorsot nem lehet elrendezni. Egyszerre csak jön valami, hirtelen, egy nap, amikor nem is várod, és fölborul minden. Vége. Vége. A sorsot nem lehet elrendezni. A sors rendezi el az embert.”

„Mert rút s világ, fekete.
Vak gyűlölettől fekete.
Vak, mint az emberek szeme:
Az égig sem látnak vele…”

„Már jóvá tenni úgysem lehet semmit, az élet elrontott dolgait nem lehet jóvá tenni azzal, ha tovább rontjuk a dolgokat..”

„Minden emberben van valami furcsa, amit nem érthet más. Rendjén van így.”

„S üvöltsön a fájdalomtól, mint holdas nagy éjszakákon a magányos farkas..”

„Én ismerem a halottakat, sokat láttam belőlük. Egyikükön sem látszott meg a hivatás, amiről beszél. Nagyon szánalmasak és szomorúak szegények. Azt hiszem, az utolsó pillanatban rájönnek mind, hogy inkább az életben kellett volna keressék a hivatásukat.”

„Az ember változik, de a föld megmarad, s egy nemzet sorsa nem csillagokban vagyon följegyezve, hanem a telekkönyvben.”

„Milyen kár, hogy többé nem lehet úgy letérdelni a világ padlójára s életet játszani a fehér huszárral, aki egymaga volt és mégis mindig győzött.”

„..s szobád falára, szíved falára, életed falára égő nagy betűkkel tűzd fel jelmondatnak a halott költő halhatatlan versét:
…így készülünk szelíd háborúra,
mindig magunkért, soha mások ellen,
sót párolunk s vásznakat szövünk,
s míg kisebbítenek, lassan megnövünk!”

„Négy lépés hosszában, kettő széltiben. Ennyi marad az emberből, ha meghalt.”