"Egy kedves olvasóm kérdezte tőlem, hogy a harmonikus házaséletet hogy lehet beleilleszteni a túlhajtott világ életvitelébe.
Rohanó, szürke, egyforma hétköznapok követik egymást, valóban nem egyszerű színt, intimitást csempészni beléjük, de azért nem lehetetlen. Ne felejtsük el, hogy együtt élni társként nem annyit jelent, hogy egy háztartásban élni...

   
Sajnálatos módon egy átlag magyar nem 8, hanem sokkal inkább 10, időnként 12 órát dolgozik. Optimális esetben "csak" 1 órát tölt közlekedéssel, mondjuk 1 óra a reggeli összekészülődés, 2-3 a mindenféle délutáni tennivaló és azért legalább 7-et az alvásra is rá kellene szánni, hogy teljes értékűen, nem teljesen kipurcanva éljük a napjainkat. Ez akárhogy is számolgatom 22-23 óra egy nap, tehát nem túl sok marad arra, hogy egymással foglalkozzunk. De 1-2 óra naponta igazán tartalmas együtt töltött idő talán elég lehet arra, hogy ápolgassuk a párkapcsolatunkat, hogy az sose hűljön ki, s mindkét félnek kedve legyen hazatérni.

Talán kezdjük a reggeli készülődéssel. Egy-két álmost mosoly és jóízű ölelés csodálatosan tudja indítani a napot, nem kerül időbe és még a gyerkőc is kaphat belőle, hogy az ő napja is jobban induljon. Egy figyelmesen eltalált bók is csodákat tehet. Ha szerencsések vagyunk, egyfelé, együtt megyünk dolgozni legalább egy darabig. Ilyenkor még ne járjon az agyunk a munkán, inkább beszélgessünk a társunkkal. Ki mit álmodott? Hmm, klasszul nézel ki ma reggel, mi legyen a hétvégi közös program, mikor megy férjehez/nősül a közeli barát, mit kapjon nászajándékba, mi a vágyam, álmom, kívánságom, milyen napom lesz...BÁRMIRŐL! Ne üljünk egymás mellett kukán.
Dolgozni, dolgozni, dolgozni. Nézzünk magunkba, mit jelent számunkra a munka, a munkahely? Normális esetben egy olyan dolgot, amiért pénzt kapunk, ahhoz, hogy éljünk, megéljünk. Optimális esetben szeretjük is, amit csinálunk, bár sajnos nem mindenki van ezzel így, pláne nem mindig. De ha az egyensúly a munka és az élet között nincs meg, s azért élünk, hogy dolgozzunk, érdemes elgondolkodni az élet értelmén...

Munka közben ugye mindenkinek jut néha ideje egy kávét meginni, vagy csak szusszanni egyet? Aki azt mondja, hogy sosem, az biztosan lódít. Ha a válasz igen, akkor miért is ne dobhatnánk életünk párjának egy "szeretlek" sms-t, vagy egy hasonló e-mailt, netán valami pajzán ígéretet estére? Percek kérdése, ám a másiknak örömöt okoz. A telefonhívás már más tészta, hisz nem tudhatod, hogy a párodnak nincs-e éppen egy húzós tárgyalása, amit tán mégsem illik megzavarni egy személyes telefonhívással.

Mindennapi rutinmunkák...na ezeket senki nem szereti, hisz az egész napos gályától fáradt, nyűgös, de a muszáj az muszáj. Node...lehet ezt ésszerűen csinálni, úgy, hogy ez a létező legkevesebb idő és energiaráfordítással legyőzhető legyen. Mi például a cégnél ebédelünk, úgyhogy este a főzési idő máris megspórolva. De aki mindenképpen ragaszkodik a meleg vacsorához, főzzön két napra, plusz egy adagot úgy, hogy azt le tudja fagyasztani, hogy bármikor előszedhető legyen. A bevásárlásból ne csináljunk programot...ez egy házimunka. Heti egyszer. A többi napon max. friss kenyér a pékségből. Lássuk be az élelmiszerek 99%-a kényelmesen eláll egy hétig. Miért is kellene akkor naponta, kétnaponta bevásárolni? Tehát, csak szervezés kérdése az egész.

Amivel rengeteg időt lehet spórolni, az a tévénézés elhagyása! Nem, nem, az nem együtt töltött idő, hogy lerogyunk a kanapéra egymás mellé, és bámuljuk a tévét. Az már sokkal inkább hasonlít közös programra, hogy egy kellemes zene mellett letelepszünk egy pohár borral és végig beszélgetjük az estét. Ha jó idő van, elmegyünk kézenfogva andalogni kicsit, elnyalunk egy tölcsér fagyit, vagy éppen valamit sportolunk együtt. Az aktívan, értékesen együtt töltött idő a társak közötti kapcsolatot erősíti. Nem alakul ki az az érzés, hogy nem is vele, hanem csak mellette élek, tulajdonképpen magányosan.
Most kéretik egy kis önvizsgálat! MIKOR csináltatok valamit együtt a párotokkal? Mi volt az? Van olyan dolog, amit a párodnak szeretnél mondani, de valahogy sosincs idő rá?

    
Egy-egy ilyen kellemesen sikerült este után pedig jó eséllyel megjön a kedv egy kis hancúrozáshoz is. Sokan úgy gondolják, hogy a jó házassághoz elég a gondoskodás a másikról, meg a szeretet. Kell hozzá, nem vitatom. Ám nem elégséges. Úgy gondolom a jó házasság egyik fő mozgatórugója a mindkét fél számára jó szexuális élet. Ezalatt azt értem, hogy egyik félnek sincs az az érzése este, amikor elalszik, hogy a csudába, már megint nem, pedig úgy szerettem volna...és az sem, hogy a fenébe, már megint csak azt akarja tőlem...
Ez a fajta belső elégedetlenség hosszú távon nem vezet jóra. Az "alultáplált" fél félrelép, a "felültáplált" pedig áldozatnak érzi magát, és úgy gondolja, ha enged, akkor valamiféle kegyet gyakorol. Ez ne legyen tabutéma. Felnőtt emberek vagyunk, nyíltan beszéljünk arról, hogy ki mire vágyik. Aztán itt lép be a gondoskodás, a szeretet, az odafigyelés, hogy gond esetén megszülessen a kompromisszum, a mindenki számára jó megoldás. De ha csak mormogunk magunkban, hogy ez se jó, az se jó, meg hogy a másik biztosan így meg úgy gondolja...néma gyereknek anyja se érti a szavát. Tehát kommunikáljunk!

Várva várt hétvége! Havi egyszer tegyük le a gyerekeket a nagyinál, vagy kerítsünk egy bébiszitterkedő barátot és vonuljunk el két teljes napra kettesben. Ha tehetjük, valami nyugodt, romantikus helyre, vagy valami vad, kalandosra, ki-ki kedve szerint. A lényeg, hogy teljesen mást csináljunk mint hét közben, de azt együtt. Aki nem mehet kényeztető hétvégére a Hiltonba, az pedig zárja magára a lakásajtót két napra, és az első fél napon át ki se bújjon az ágyból a párjával. Na jó...a kávét szabad ágyba hozni. Ezután jöhet egy kis társasjáték, egy nagy séta, egy pizzafutár a vacsorával, aztán...mindenféle pajzán, ami csak jólesik. Ilyenkor el lehet ereszteni a fantáziát és kipróbálni olyan dolgokat, amiket előtte sosem, vagy gondolni is csak pironkodva gondoltunk rá. A lényeg, hogy mindkét fél élvezze a törődést, a kényeztetést.
Tudom, amiket most leírtam, túl idealisztikusnak tűnhet. De azért, ha szép sorjában mindegyikbe belegondolunk, egyik sem elképzelhetetlen, a legtöbb nem pénz kérdés, mindössze odafigyelésé....ahhoz, hogy a társ társ legyen, tenni kell. Nem csak anyagiakkal, nem csak vacsorafőzésben, hanem érzelmekkel, odafigyeléssel, azzal, hogy társként, nem pedig albérlőként kezeljük a másikat."


Kopi innen:   http://lovaseva.blog.hu/page/4





milyen egyszerunek tunik.. :(