versek : Halott wagyok – szürrealista halálban |
Halott wagyok – szürrealista halálban
2005.09.29. 21:30
Magányomnak wolt testem lett otthona, Szellememnek csak a csupasz málló falak, Bensőmet rágja emésztőn kínféreg, Szobáimat a köd hulláma járja, Éjszakákon át gyertya lángja lobban, Huzatos folyosókon sietwe rezzenőn, Ládák mélyébe dugott régi képek, Pókhálóba font irgalomleső arcok. Suttogó hangok lentről és fentről, Betöltwe a termeket. Függönyöket szaggató, Spalettákat csapdosó szélwiharban Letűnt idők fehér arcai willannak cseppfolyósan. - Még itt wagyok, wárok - Hatalmas ablakok robbannak millió darabra, Üwegpor szitál a sárguló kárpitra, Fekete falak közt már csak lélek bolyong, Egy ősi wilágból itt maradt leplekkel takart Raktárban. Kulcs csikordul, léptek koppanása, Sóhajokkal lebegnek, hályogos szemekben Fehér fény willan, egy halott álmai porladnak A sötét fekete sarokban…fekete falak, fekete fények, Falakra aggatott fekete képek, fekete halálom. Jaj…annyira félek! Had menjek el innen, kérlek!
|