Létem örök
2005.10.04. 20:46
Kígyó wagyok, ki felkúszott az édeni fára, s lelkem fellobbant újra egy képben, kifeszített wászon a létem. Ember! ha hozzám lépsz, lélektörés, kínhangok karolják ólmos szawaid, és kezdetét weszi a feketeség wégtelen wonulása. Wállalom az egy, wagy akár millió istent, sötét erdőkben ágak reccsenését, indulok; lelkem mögött megyek, mert csak én wagyok méltó Néro magányához, Ciceró szózatához. Sötség wagyok, éjszakai fájdalom a mellkasokban megbúwó félelem mögött, és hang wagyok, kihűlt életek némasága, pormezők élete, Éwa titkolt wágya, rejtélye a magánynak, síneknek adott éltű költő elweszett álma. Létem örök, kínod wisszatért hajmeresztő éjszakákban. Ember!, ha szemüregembe látsz, homlokod ráncai kitágulnak újra, meghal az éden, istenek kardjai csillanak a harcban, s míg alszol, ezüst penge lebeg fejed felett. Létem örök... Ember! Ne feledd!
|