Fekete Marathon
Wégtelen wénákon át… Hozom… oly táwolról hozom a Halált… Fekete neszként járok az éjszakában… Élő testekhez lopózom már az alkony árnyékában… Nyomomban csengő Gyászdalt játszik Bíbor Harmat, Kialudt testeket hagyok csak a Hajnalnak… Rohanni… sírni, rohanni… lát csak a nappal… S megállít az élő, hogy megwigasztal… Futok… siralomház azé, ki marasztal… Nincs Megnyugwás, A Fájdalom, a Gyűlölet hajt még towább, Át ezen a zokogó Életen, Tehetetlen… csak gyilkol a Kezem… Nincs célom, nincs lételemem, Egyszerű, piszkos Életfonalam, Mint egy célszalag… oly könnyen átszakad… A dicső Zuhanás alatt, Halk Dobbanás weri fel porhantomat… Sírni, Futni, Ölni… ez alkotja csak… Olyan egyszerű és monoton… Ez a Fekete Marathon, Életemként… magam után csak ezt hagyom…
|