Remegek, k�zeleg az �jjel,
Lelkemet aggodalom t�pi sz�jjel.
Egyed�ll�t, igen, ett�l f�lek,
S�t�t, hideg mag�nyr�l besz�lek.

A kertben �l�k, r�ms�ppedt az este,
Hidegen k�rbefon hajl�kony teste,
Nem f�j, wagy csak megszoktam tal�n,
W�gign�zek a h�zak feket�s fal�n.

A szorong�st alkonyatkor �rzem,
Mikor a nap m�g nem ment le eg�szen,
�s a kapuban w�rakozik engem leswe,
A fekete �s h�w�s, kegyetlen este.

Azt�n az alkony l�gyan towaillan,
�s az este feket�je l�bamon csillan.
Megremegek, �rzem mag�ny�t bel�l,
Amint k�nyelmesen a kert eg�sz�n el�l.

N�zem sz�tlanul, n�zem n�m�n,
T�n�d�m sz�wem mag�ny�n,
Hogy mi�rt e sok �twirrasztott �jszaka,
Sz�wem walakihez mi�rt nem tal�l haza?

B�s gondolatok ezek, �tj�rnak peckesen,
�s k�zben kedwem lehangolj�k teljesen.
� akar engem, csak �, az este,
Ez�rt telepszik r�m, oly moh�n a teste.

Fullaszt�an �nz�, csak mag�nak akar,
Lelkemb�l j�g keze darabokat kimar,
Mik�zben egyre csak gunyorosan kacag,
Seg�ts�gemre, tudja: senki sem szalad.

De t�wed, seg�t egy puha l�pt� angyal:
A kert w�g�ben feldereng az aranysz�n� hajnal.
Az este bossz�san megr�zza lobonc�t,
�s szalad a kerten, az utc�n �t.

Wajon howa fut? – m�l�zom egy darabon,
De szemem megakad a t�nd�kl� hajnalon.
Sz�wemben sz�t�rad f�radt nyugalom,
S fejemet l�gyan �l�be hajhatom.

�rzem tagjaimban szeretet �rad sz�t,
�rzem talpam alap a f�ld meleg�t,
�s ekkor lelkem a w�gtelennek aj�nlom fel,
�s az boldogan towarep�l az aranyl� semmiwel.