|
Talán az utolsó
Jó reggelt, kedwes Wilág.
Úgy látszik, túléltem az éjszakát.
Tél wan, hideg és fázom.
Hó fedi be a padot, a lakásom.
Lerázom rongyaimról a hawat.
Kortyolok a borból és nézem a tawat.
Az alkohol átjárja megfáradt testemet.
Fűtött szoba híján ez melenget.
Fagyott lábaim mozgásra kényszerítem.
Elsétálok a tóhoz, át a kertemen.
A jégen korcsolyázó, boldog emberek
eszembe juttatják igazi életemet.
Mikor még wolt család, ház és munka.
Ma már csak szánalom és e ruha.
Mindenem elwette tőlem.
Saját magam is elwesztettem.
A jeget nézem, közben a csikket gyújtom.
Idegen néz wissza rám, nem látom arcom.
Hol wan az a fiatal, csillogó szempár?
Éhes, elgyötört és haldoklik ma már.
Wisszabotorkálok a konyhámba.
A hóban élelem után kutatwa.
Megterítek és heges kezeimmel eszem.
Ezt a száraz kiflit tegnap kéregettem.
Karácsony másnapja wan.
Ajándékom egy szakadt paplan.
De sajnos hajnalban elwették tőlem.
Jól helybenhagytak és köszönték szépen.
Igy élek én, itt a padon.
A túlwilágba wezető halálsoron.
Kérlek segíts rajtam, mert nagyon fáj.
Jó reggelt kedwes, együttérző Wilág..
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
