Bemutatnám az utolsó hetem:


Hétfő: Hülyére takarítottam a szobám. Kimostam a felsőm. Kiraktam száradni. 600x megázott. Jött a vihar. Áll a víz mindenhol. Hekor megérkezett. Alvás.
Kedd: Kelés reggel 04:46kor. Hektort szokás szerint alig lehet kirugdosni az ágyból. Öltözés, pakolászás, indulás a vonatra. Jegyvétel, felszállás, leülünk, “aludjunk már”. Megérkezünk, veszünk jegyet, lekéssük a buszt. Jön másik, felszállunk, leszállunk, bemegyek a bölcsibe, elintézem ami kell, bemutatnak a közvetlen kollégámnak, örülünk a fejünknek, elindulnuk az üzemorvoshoz. Csodák csodájára meglett, bementünk, hamar be is hívtak, elintéztem amit kellett, indultunk vissza. Meg akartuk keresni a villamost. Meglett. Visszafelé eltévedtünk. .. Vissza mentem a bölcsibe, leadtam amit kellett, befizettem amit kellett, megbeszéltem amit kellett, visszamentem a kollégámhoz, beszélgettünk, láttam a tízóraiztatást. Elindultunk visszafelé, bementünk Hektor nagynénjéhez, mondott sok okosságot, elindultunk a Margit szigetre. “A megálló a híd felújítása miatt megszűnt”. Séta. Cél: játszótér. Csúszdázás, ücsörgés. Érzem, hogy valami nem fasza. Fáj az állkapcsom, nehéz harapni. Mérleghinta, fénykép, indulás vissza. Antikvárium, át van rendezve, eltűntek a jó könyvek. Irány a Keleti, fel a vonatra, mehetünk haza. Estére bedagadt a fejem, szájzárat kaptam. Féltem, hogy kullancsom van. Alvás. Persze aludni nem tudtam, mert fájt az állkapcsom, az arcom és féltem.
Szerda: Reggel kelés, hatalmas az arcom. Indulás Ceglédre, Karcsut bekísértük a fogyszabályzóra. Megkérdeztem a doktornőt, hogy ezzel mit lehet kezdeni. “semmit, azonnal ki kell húzni, mert nem lesz jobb” Állat…. Indulhattunk shoppingolni. Vettem mindent ami kellett, új sztájl, ne ijedjen meg senki. Közben szokásos veszekedés.. Mehetünk haza. Ismét nem csináltunk semmit. Alvás.
Csütörtök: Kelés 04:46-kor. 5x akkora a fejem és rohadtul fáj. Vidámpark kilőve……
Hektor visszafeküdt, én fájós pofával elindultam Pestre. Kegyetlen rosszul voltam, szédültem, mozgott előttem minden. Eljutottam a munkaügyre, elintéztem mindent, 20 perc alatt kész voltam, indulhattam haza. Korán hazaértem, hazafelé ismét nagyon rosszul voltam, mozgott előttem minden, azt se tudtam hol vagyok. Elértem Mamiékig, le lettem baszva, hogy nekem mindig van valami bajom. Biztos én akarom.. Kell a fájdalom és a szenvedés.. Hazatekertem. Egész nap fekvés, szenvedés.
Péntek: Reggel irány Ceglédre az ügyeletre. Be voltam szarva, vajon mit fognak velem csinálni.. Odamentünk, behívtak, 2 perc múlva ki is jöttem.. csak egy gyógyszert írtak fel……..  Kiváltottuk, hazamentünk. Szenvedés egész nap. Szokásos hiszti, Hektor befordul a fal felé a saját hülyesége miatt, szétidegelem magam, ő meg nyugodtan alszik.. jellemző. Felkel, szenvedés, kapok egy telefont. Ha minden igaz, akkor lesz lakás. Hétfőn megyek megnézni. Keződik minden előrről: jajjj neeeee jajj bajod lesz jajjjj blablablabla…… arról ne is álmodjak, hogy bejárjak, arról meg pláne, hogy felköltözzek. Na ne. Újabb értemes vitatéma: nehogy kipróbáljam a vibrit, mert ő nem akarja. Az nem baj, hogy ő idegen nőkre rejszol, az én egészséges kíváncsiságom hatalmas probléma. Hát igenis szarul esik a más nőkre való rejszolás, az meg pláne, ha az orrom előtt mondja hogy milyen jó nő ………………… Igazi önbizalom növelés. Köszönöm. Lényeg, hogy neki jó legyen.
Szombat: Rettenetesen fáj a pofám, haldoklom, de neki az a problémája, hogy nem dugunk. Oh. Szörnyű. Ennyi empátiát egy emberben………. Aztán egyik pillanatban minden oké, másikban ajtócsapkodás. Gyűlölöm, ha valaki meg akar győzni hülyeségről, és mindent átmagyaráz úgy, hogy a végén én legyek a hülye. És én legyek a seggfej. Szokásos probléma megoldás: fal felé fordulás. Igen, ezzel mindent meg lehet oldani…… “Cuki vagy.” Egy szót nem szóltam, kimentem az udvarra. Fél óra múlva kijön utánam, hogy megcsinálta az email megjegyzést. A faszt nem érdekli.. Nem ez volt a baj de neki megint hülyeségen kellett fennakadni.. Újabb túlmagyarázás, én vagyok a hülye, és mikor próbálnám elmondani, hogy egyáltalán nem ez a baj, “bazd meg akkor.” Hát… bazd meg te.. “el lehet menni.” Bejöttem, bevágtam az ajtót. Pár perc múlva szó nélkül jön be, összeszedi a cuccait.. csomót itt hagy, nekem kell kivinni utána.. Visszaadtam a telefont.. nem lesz már rá szükség.. ezért meg minek fizetni a telefonszámlát.. és elment. Hát ennyi volt. Nem sokkal később kapok egy lebaszó smst.. jellemző.. ez kellett.. aztán egyre több hívás, egy enyhébb sms, még több hívás, könyörgő sms.
Miért mindig utólag?
Sosem fogom megérteni..
Eleget sírtam már..
Nem tartom magam sokra, de ennél többet érdemlek..
Minek szenvedni, ha nem muszáj?
“Így eldobsz 1 évet..” Nem én dobtam el.. Neki nem kellett..
És újra jön a könyörgés.. Meg kell nehezíteni a dolgom.. pedig biztos voltam benne, hogy nekem ebből elég. Ebben még most is biztos vagyok, ebből tényleg elég. De szenvedek. Tudom, erősnek kéne lennem, mert tudom, hogy semmi sem lesz jobb.. hányszor olvastam már ezeket az ígéreteket.. mégis mindig sírás volt a vége.. miért kellene hinnem újra.. miért törjem össze a saját szívem.. Kezdhetnék új életet.. munka, pest, lakás, új emberek.. lehetne jobb.. igen.. ennél már csak jobb lehet.
Így elbaszni valamit.. egy egész jövőt.. sőt.. kettőt.. egy egész életet.. bizalmat.. reményt..
Amit kapsz, csak átverés.

“Kimerít ez a harc amit űzünk, mert pofonért mosolyog minden perc

A kód neve: szeretet, ne keresd, odabent találod a legjobb szert

Ne beszélj arról, van e a nagy Ő, hiszen ugyanaz a vége bárhogy volt

Aki él tudnia kell, mibe kezd, mit vesz: hamut és port...”